Július 20-án premier előtt vetítettük a Gaucho Gaucho című, új filmünket, az ország egyik legnagyobb vásznán. A vetítést egy operatőri kerekasztal követte, ahol több generáció kivételes magyar operatőrei osztották meg gondolataikat a film képi világáról, és a közös hivatásukról, más-más szemszögből. Szabó Gábor, Erdély Mátyás és Fecske Flóra vendégekkel Szemerey Bence beszélgetett.A Mozinet új bemutatója a Calchaquí-völgyi gaucho közösségben játszódik, ahol a természetet tisztelő cowboyok és cowgirlök még mindig úgy vágtatnak lóháton, mintha száz évvel ezelőtt megállt volna az idő. Minden generációnak megvan a maga szerepe, legyen szó a helyi énekesről, a marhacsordákat terelő fiatalokról vagy a tapasztalt vénekről. Ebben az egyszerre szerető, összetartó, mégis nyers környezetben a tinédzserlány Guada elszántan küzd, hogy elismerjék a férfiak uralta rodeó világában. „Én nem hiszek abban, hogy ilyen szabályok szerint kéne korlátozni magát egy alkotónak.”A film műfaji besorolásával kapcsolatban Erdély Mátyás kifejti, szerinte az alkotói szabadság megengedi, hogy egy film szabadon mozogjon a dokumentumfilm és a játékfilm határán, a lényeg, hogy a választott forma vizuálisan erőteljes legyen. Operatőrként inspirálónak tartja a filmet, mert hisz abban, hogy a jól használt, erőteljes képek önmagukban is rendkívüli erővel bírnak, ahogy azt a némafilmek példája is bizonyítja.„A Gaucho Gaucho eltökélten fix képben gondolkodik, egy dokumentumfilmben, ahol megszoktuk, hogy a kamera össze-vissza improvizál és megy az adott szituációval, és alkalmazkodik a helyzethez. Itt pedig pont fordítva történik, itt a helyzetet alkalmazták a képhez.”Szabó Gábor lenyűgözőnek tartja, hogy a Gaucho Gaucho szakít a dokumentumfilmekre jellemző képi esetlegességgel, és milliméterpontosan komponált, mozdulatlan beállításokat használ, amelyekhez a valóság alkalmazkodik. Ez operatőrként, számára szokatlanul merész döntés. A film vizuális világa egyszerre idézi a régi fekete-fehér filmek tónusát és használ szuper részletgazdag digitális képeket, míg a történetmesélés letisztultsága – akár egy-két beállításban megmutatott rövid történésekkel – erősen játékfilmes hatású.„Én az az operatőr vagyok, hogy amikor kimondják, hogy »Cut!« és fenn van egy jó optika a gépen, akkor én még odamegyek a függönyhöz, és felveszem, ahogy fújja a szél, meg a legyet az ablakon, meg még egy totált, meg kifordulok az ablakon, mert én azt érzem, hogy sok filmnek az a halála, hogy nem lélegzik.”Fecske Flóra szerint sok film azért nem működik igazán, mert minden képe túlzottan a történet szolgálatába áll. Szerinte szükség van olyan atmoszférateremtő képekre is, amelyek teret adnak a film lélegzésének. Operatőrként ösztönösen keresi ezeket a pillanatokat, akár a forgatás közben, két beállítás között is elcsíp még egy lebbenő függönyt vagy egy legyet az ablakon, mert tapasztalata szerint ezek a képek gyakran jól jönnek a vágás folyamatában.„Szerintem kompozíciós szempontból az egyik legérdekesebb jelenet - ami nyilván egy úgynevezett »happy accident« lehetett - amikor elkezdi a lány megszelídíteni a lovat a kép szélén, és pontosan a kép közepére sikerül berángatnia, ahol végül ott is marad a ló. Ezt nyilvánvalóan nem tudták a lóval előre leegyeztetni.”Szemerey Bence többek között azt is kiemelte, hogy a nagyon pontos, fix kompozíciók mellett néha örömteli véletleneket is láthatunk a filmben. Szerinte az egyik legizgalmasabb jelenet a filmben az, amikor a lány a kép széléről a lóval együtt egy teljesen centrális kompozíció közepébe kerül. Ez a spontán történés különösen izgalmas egy ennyire középre komponált anyagban. Úgy véli, ez remek példa arra, hogyan válhat egy meg nem tervezhető mozdulat tökéletesen harmonikussá a vizuális koncepcióval. A beszélgetésben szóba kerül még:- Dokumentumfilm és fikció határvonalai- A „szép kép” szerepe dokumentumfilmben- Fotográfia és filmművészet kapcsolataA szövegben felhasznált idézeteket szerkesztve közöltük.
