Apaparagrafus [Tilos Rádió podcast]

Tilos Rádió

Kéthetente jelentkező beszélgetős műsor, stúdió- és telefonon bejelentkező vendégekkel a jog és a pszichológia kapcsolódási területeiről, egymásra gyakorolt hatásáról. A műsor célja egyrészt a jogi és a pszichológiai tudatosság megteremtése illetőleg elmélyítése, másrészt megmutatni, hogy a két tudomány és a hozzájuk szervesen kapcsolódó gyakorlat mennyire meghatározza mindennapjainkat. Éppen ezért olyan témákkal fogunk foglalkozni, melyek mindenki számára ismerősek, de talán pont nem ebből az aspektusból.

  1. May 14

    67. adás: 2010-2026 a kommunikációs szakember, a szociológus és a pszichológus szemével

    Az Apaparagrafus 67 (!) adásában az előző rendszerről, annak kommunikációelméleti és -gyakorlati, pszichológiai és szociológiai aspektusairól beszélgettünk Polyák Gáborral, Szirtes Lilivel és Váradi Lucával. Polyák Gábor jogász, kommunikációs szakember, az ELTE BTK egyetemi tanára, a TK tudományos főmunkatársa, a Mérték Médiaelemző Műhely vezetője. 2020-ban elnyerte a Potsdami Egyetem Voltaire-díját a toleranciáért, 2025-ben az Év Oktatójának választották a HÖOK szavazásán Emberi Példakép kategóriában. Szirtes Lili tanácsadó szakpszichológus, integratív terapeuta, pszichodráma asszisztens és EMDR practitioner. 2023-ban jelent meg A bántalmazó árnyékában: Kiút a traumából az EMDR módszerével című könyve, amelyben egy gyerekkori szexuális bántalmazás történetét és terápiáját dolgozza fel. Magánpraxisa mellett jelenleg a második kötetén dolgozik, amely az anyasághoz való viszonyt vizsgálja a komplex traumatizáció fénytörésében. Lili viszi a Tabutojás oldalt. Váradi Luca szociológus, a CEU tanára. Főbb kutatási területei a romákkal szembeni előítéletek és diszkrimináció, illetve ezek csökkentésének lehetőségei. Jelenleg egy nemzetközi kutatási projektet vezet, amelyben a romákkal szembeni lakhatási diszkrimináció csökkentésének lehetőségeit vizsgálják. Néhány héttel ezelőtt indult el az Így éltünk itt - közösségi archívum. Magyarország, 2010-2026 közösségi archívum, amelynek társalapítója, amiben az elmúlt 16 év személyes történeteit gyűjtik arról, hogy hogyan hatott a politika az emberek mindennapjaira. Szóval szételemeztük az elmúlt 16 évet,

    1h 58m
  2. Apr 2

    64. adás: Állam, párt, igazság, szolgáltatás az Apaparagrafusban

    Egy évvel ezelőtt, a rendőrség napján posztolt egy képet Rétvári Bence, a Belügyminisztérium miniszterhelyettese és parlamenti államtitkára. A képen Laponyi Zsolt őrmester is szerepelt.   No meg a KDNP.hu felirat.   Az őrmester nyilvános posztban kérte Rétvárit, hogy ne használja politikai marketinghez a róla készült fotót.   Másnap felfüggesztették a nyilvános és szakmai szerepléseit, kitették a seriffprogramból és még fegyelmi eljárás is indult ellene.   Az őrmester idén március elején mondott le.   A 64. Apaparagrafus egyik vendége ő volt.   Róla egyébként azt kell tudni, hogy Miskolcon és Szentendrén nőtt fel, itt aktívan kézilabdázott is. A gimnázium elvégzése után bartendernek tanult, először a kereskedelemben, majd a vendéglátásban helyezkedett el.   Mindeközben megalapította saját strandkézilabda egyesületét, amely jelenleg is működik, női és férfi szakággal egyaránt. Utóbbinak játékosa is.   2022-ben kezdte meg a tanulmányait a rendőrképző akadémián.   A másik vendégünkről Tran Dániel volt, ő a Budapesten, Szegeden, Pécsen, Nyíregyházán és Debrecenben is jelen lévő ügyvédi szindikátus, a Tran és Nemes Ügyvédi Társulás vezetője.   Mint büntetőjogász és kriminológus 2015 óta az ELTE ÁJK megbízott oktatója, itt fegyelmi, oktatómentori és szakkollégiumi feladatokat is ellát.   Emellett 2022 óta a Budapesti Ügyvédi Kamara választott tisztségviselője is.   Hisz abban, hogy a jogászoknak kiemelt felelőssége van a társadalom leginkább rászoruló tagjainak és csoportjainak támogatásában. Ezért is büszke rá, hogy a Tran és Nemes Ügyvédi Társulás törekvéseit a Magyar Ügyvédi Kamara és a PILnet globális clearinghouse 2024-ben "az év pro bono ügyvédi irodája" díjjal ismerte el.   Tran Dániel Laponyi jogi képviseletét látja el.   És nem egyedül, hanem műsorunk másik vezetőjével, SziklaiTamással, aki egyébként 2023-ban volt az év pro bono ügyvédje.   Szóval izgalmas beszélgetés volt, Zsolt ügyén keresztül megnéztük a rendőrség jelen állapotát, Dani segítségével pedig a hazai igazságszolgáltatás kontextusából vizsgáltuk azt, hogy a rendőrség állapota mennyiben/mennyire befolyásolja az igazságszolgáltatást a büntetőügyek során.

    1h 53m
  3. Mar 19

    63. adás: Ellenpedagógiai Apaparagrafus

    "Fogadj örökbe egy táborozót."   Nagyon klassz gondolat, hogy szegénységbe született gyerek is táborozhassanak izgalmas, ellenpedagógiai helyeken, az Akáció Alapítvány azt a célt tűzte ki maga elé, hogy összehozza a táboroztatókat olyan helyekkel, amelyek szívesen küldenének olyan gyerekeket nyaralni, akiknek anyagilag ez nem fér bele.   A téma kapcsán három vendégünk volt.   Bakonyi Katalin volt az egyikük. Ő pedagógus, az első magyarországi Waldorf-iskola osztálytanítója majd könyvtárosa volt. Közben kicsit tanított a solymári Waldorf-tanárképző Intézetben és más továbbképzéseken. 34 év után, két éve ment nyugdíjba a Pesthidegkúti Waldorf Iskolából. Megalakulása óta az Akáció Alapítvány egyik kurátora.   A második vendégünk Csapi Júlia, gyógypedagógus és drámapedagógus volt. Ő 2024 szeptembere óta Burattino Iskola, Gyermekotthon vezetője, aminek egyébként édesanyja az egyik alapítója.   A tanítás mellett táborokat vezet, szakköröket tart.   Gyógypedagógusként célja, hogy egy valóban inkluzív, elfogadó és biztonságos közeget teremtsen minden gyermek számára.   Harmadik vendégünk pedig Jánosi Dávid volt. Ő egyébként építész, de nem ezért hívtuk el, hanem azért, mert az egyik nyári tábor fő szervezője, ő ott a pedagógiai főispán. Náluk 2025 nyarán volt először Akáció által támogatott gyerek, három testvér érkezett egy szülők átmeneti otthonából. Lesz tehát egy ember a koordináló szervezetből, egy ember egy küldő intézményből és egy ember (mit ember, egyenesen a főispán) egy befogadó táborból.   Témáink voltak Bánk, Szendrő, Szálka és ezek leszármazottjai, ellenpedagógia, inklúzió, társadalmi felelősség és integráció, a táborok múltja, jelene és jövője.   Ó, ió, ció, áció, káció, akáció!

    1h 51m

About

Kéthetente jelentkező beszélgetős műsor, stúdió- és telefonon bejelentkező vendégekkel a jog és a pszichológia kapcsolódási területeiről, egymásra gyakorolt hatásáról. A műsor célja egyrészt a jogi és a pszichológiai tudatosság megteremtése illetőleg elmélyítése, másrészt megmutatni, hogy a két tudomány és a hozzájuk szervesen kapcsolódó gyakorlat mennyire meghatározza mindennapjainkat. Éppen ezért olyan témákkal fogunk foglalkozni, melyek mindenki számára ismerősek, de talán pont nem ebből az aspektusból.