Ötös – Murányi Tündével és Kálid Artúrral

Ötös pénteken délelőttönként: beszélgetés érdekes emberekkel a múlt - jelen - jövő dimenziójában. Aki kérdez: a Murányi Tünde–Kálid Artúr művészházaspár. Szerkesztő: Gyürke Kata

  1. Jun 26

    Ötös – Murányi Tündével és Kálid Artúrral (2026. június 26., péntek 10:05)

    Az idén már tizennegyedik alkalommal rendezték meg a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivált, Magyarországegyetlen Oscar-kvalifikáló fesztiválját. Az idei rendezvény színvonaláról, abemutatott filmek világáról és stílusáról Szeleczki Rozália, a játékfilmes zsűri tagja mesélt. Pereszlényi Erikát a Mozgó Ház Társulásnevű alternatív színházi formáció tagjaként ismertük meg a 90-es években. A Hudi László által alapított társulattal bejárta a világot, megélte a sikert, de a nehézségeket is, amikor a társulat szétesett, és a hazai színházi univerzumban nem jutott számára hely. Azóta angol tanításból él, figyel, fényképez és ír. Megörökíti a tócsákban tükröződő város szilánkjait, elcsípett beszélgetésmorzsákat, szokatlan helyzeteket, és történeteiből felépül egy ismeretlen, mégis ismerős város, ahol élünk.  A Különleges világlátású, fiatal alkotó gyerekkorától színházi pályára készült. Tizenhat évesen állt először a celldömölki Soltis Lajos Színház Színpadán, aztán rendezőként is kipróbálta magát. Egyenes útja lett volna a Színház-és Filmművészeti Egyetemre, először mégis az ELTE pszichológia szakát végezte el, csak utána jelentkezett Horváth Csaba fizikai színházi osztályába, ahol 2020-ban kapott diplomát. Azóta rendezőként és koreográfusként egyaránt dolgozik, ősztől pedig ő lesz a Radnóti Miklós Színház művészeti vezetője. Nagy Péter István volt a vendégünk.

About

Ötös pénteken délelőttönként: beszélgetés érdekes emberekkel a múlt - jelen - jövő dimenziójában. Aki kérdez: a Murányi Tünde–Kálid Artúr művészházaspár. Szerkesztő: Gyürke Kata

More From Klubrádió