Hazánk legértékesebb természeti kincsei közé tartoznak a gyepterületek melyek fajgazdagsága, és a klímaváltozás mérséklése szempontjából kulcsfontosságú széntároló képessége kiemelkedő. Sajnos mégis mostohán bánunk a gyepeinkkel, legyenek azok a természetben, vagy épp a kerítésünkön belül. A gyepek fontosságáról, megvédésük lehetséges módozatairól és a városi gyepterületek – avagy méhlegelők – jelentőségéről Kántás Zoltánnal beszélgettünk. Kis léptékben, 100 m² alatti területeket vizsgálva a növényfajok számában a gyepek világrekorderek: több fajt vonultatnak fel, mint az esőerdők. Mégis, ha a természetvédelem szóba kerül, mindenkinek először az erdők ugranak be. Ha valaki beruházást tervez, komoly ellenállásra számíthat, ha fákat kell kivágni az építkezés miatt. A gyepek miatt viszont nem sokan állnak ki. Talán ezért is hívják a feltöretlen területeken megvalósuló fejlesztéseket zöldmezős beruházásnak. Pedig a gyepek jelentősége – nem is csupán diverzitásuk és szénmegkötő képességük okán – óriási. A gyepek az ízeltlábúak paradicsoma, ők pedig a természet egyik legfontosabb építőkockáját jelentik: ha holnap eltűnne az összes ember a föld színéről, túl sok dolog nem változna meg; ha eltűnnének az ízeltlábúak, minden a feje tetejére állna. Ezek az élőlények olyan fontos feladatokat látnak el, mint a beporzás, vagy épp a lebontás. Vendégem egy pizzás példát hozott: ha eltűnnének a beporzók, akkor ugyan még tudnánk rendelni pizzát (a gabonák ugyanis önbeporzók), de a feltéttel már gondban lennénk. Einstein szerint, ha eltűnnek a beporzók, az emberiség is kihal négy éven belül. Persze, ahogy az az adásból is kiderül, a zseniális fizikus valószínűleg soha nem mondott ilyesmit, és talán a négy év is túlzás, de – bárkitől is származik a mondás – a valóságtól azért túlzottan mégsem áll messze. Nem csak a méhek legelésznek A beporzók között fontos szerepet kapnak a méhek, de távolról sem ők az egyetlenek, akik részt vesznek ebben a munkában. A városokban mégis méhlegelőnek hívjuk a gyepterületeket, ez azonban csak marketingfogás: a méhecskéket mindenki szereti, könnyű velük eladni valamit, ami nem feltétlenül vonzó a „rendezett” környezethez szokott ember számára. Ahogy egy korábbi adásunkban is szót ejtettünk róla, a nyírt, műtrágyázott és rendszeresen szellőztetett pázsit iránti vonzalmunk – az angolkert-eszmény – Nagy-Britanniából kiindulva meghódította a világot. A jelenlegi klímaviszonyok mellett azonban a tökéletes zöld gyepet csak mesterségesen lehet fenntartani, ráadásul az élővilág szempontjából is zsákutcát jelent. Velük szemben a méhlegelőket évente csak 1–2 alkalommal kaszálják, azt is úgy időzítve, hogy az őshonos növények vegetációs ciklusához illeszkedjen – magyarul, hogy virágozhassanak és elszórhassák a magjukat. Ezzel a módszerrel, néhány év alatt gyönyörű, őshonos gyepterület jön létre, ahol nem kell tartanunk olyan növényektől, mint például a sokaknak kellemetlenséget okozó parlagfű. Az adásban szót ejtünk arról, hogy miként lehet úgy létrehozni természetes gyepeket, hogy azok városi környezetben is vonzóak, és a többség számára elfogadhatók legyenek. A méhlegelő ugyanis nem arról szól, hogy hagyjuk, hogy a kertünk vagy a közparkok dzsumbujjá váljanak. Sokkal inkább arról, hogy a közvetlenül nem használt területeken hagyjuk, hogy a természet tegye a dolgát. Ugyanitt viszont az is elhangzik, hogy azokon a területeken, ahol szabadidős tevékenységet folytatunk, pihenünk, vagy épp a gyerekek játszanak, igenis indokolt a fűnyírás, és adott esetben a locsolás is. Az adásban szó esik még: a vágatlan május mozgalomról,a gyepterületek hűtőhatásáról és vízmegtartó képességéről,jó példákat gyűjtő és alkalmazó civilekről,a természetes gyepek eltűnésének okairól és üteméről,a méhekről és más beporzókról,a növényvédelmi és állategészségügyi szerek negatív hatásairól,és arról is, hogy milyen lehet a természetes gyep egy hangya szemszögéből.