Irányváltó

Marianna Varga

Az Irányváltó podcast főhősei hétköznapi emberek, mint te meg én. Nincsenek rivaldafényben, nem tőlük hangos a média. Az életük mégsem hétköznapi. Attól különlegesek, hogy megtalálták, amiben ők igazán jók, amit szívvel-lélekkel végeznek, amiért lelkesen kelnek fel, amitől elégedett és kerek az életük. Személyesen kérdeztem őket a saját útjukról. Sokféle indulás, különböző kihívások, fordulatok vezették őket oda, ahol most tartanak. Ismerd meg a történetüket, és találd meg bennük önmagad! Titkon azt remélem, hogy általuk benned is felébred a vágy arra, hogy elindulj a Saját utadon.

  1. Jul 9

    Irányváltó #30 – Hajlandónak lenni – Interjú Takács Dániel értékesítési szakértővel

    Vannak találkozások, ahol az első pillanattól kezdve éreznia tiszta, kölcsönös figyelmet, és a levegő azonnal megtelik egyfajta megnyugtató, otthonos oldottsággal. Ritka kincs az ilyen fajta tiszta, sallangmentes jelenlét a mai világban. Danival pontosan ilyen volt az interjúm.Bár ő mindössze 33 éves, mégis olyan-, a korát meghaladó bölcsességet hozott magával, ami csak a kitartó tanulásból és a valódi életiskolából születhet meg. Semmi elszállás, semmi mesterkéltség – csak a tiszta szakmaiság, a két lábbal aföldön járás, és mindezek tetejére az alázat. De az út, ami idáig vezette őt, korántsem volt egyenes. A beszélgetésünk során fellebbentettük a fátylat a múltjárólis. Dani őszintén mesélt arról a mélypontról, amikor tinédzserként könnyen vehetett volna teljesen más irányt az élete – és arról az egyetlen mondatról is egy tanárától, ami mai napig a fülében cseng. Érintettük azt a hatalmas váltástis, hogyan lépett ki a pörgős vendéglátás világából, hogy egy teljesen új területen, az értékesítésben és az emberkezelésben találja meg önmagát. Ma már a hivatása teszi ki a mindennapjai nyolcvan százalékát: imádja a kihívásokat, és bár sikeres üzletember, a legfőbb fizetséget mégsem csak a számokban méri, sokkal inkább azokban a sorsokban, amik az ő hatására pozitívan változnak. Inspirálóélmény egy sikeres, mégis közvetlen fiatalemberrel boncolgatni az élet, a hivatás és az emberi kapcsolatok működését. Fogadd szeretettel ezt az új epizódot – bízom benne, hogyneked is annyi felismerést és belső csendet ad majd Dani története, mint amennyit nekem nyújtott ez a beszélgetés.   Dani oldala:https://takacsdaniel.com/   Az Irányváltó podcast főhőseihétköznapi emberek, mint te meg én. Nincsenek rivaldafényben, nem tőlük hangos a média. Az életük mégsem hétköznapi. Attól különlegesek, hogy megtalálták, amiben ők igazán jók, amit szívvel-lélekkel végeznek, amiért lelkesen kelnek fel, amitől elégedett és kerek az életük. Személyesen kérdeztem őket a saját útjukról. Sokféle indulás, különböző kihívások, fordulatok vezették őket oda, ahol most tartanak. Ismerd meg a történetüket, és találd meg bennük önmagad!   A következő lépés, hogy elindulj a Saját utadon: https://sajatutadon.hu/iranyvalto-konyvek/   Kapcsolódjunk! https://sajatutadon.hu/ https://www.facebook.com/Sajatutadon https://www.tiktok.com/@sajatutadon https://www.instagram.com/sajat_utadon/ https://www.linkedin.com/in/marianna-varga-8775a0133/   #hivatás ; #podcast; #Irányváltó; #Sajátutadon; #interjú;#beszélgetés

    Irányváltó #30 – Hajlandónak lenni – Interjú Takács Dániel értékesítési szakértővel
  2. Jun 17

    Irányváltó #29 – Vállalni önmagunkat – Interjú Nagy Márti kreatív újrafelhasználóval

    Ruhát, táskát vásárolni sokkal személytelenebb, mint magunkelkészíteni – különösen, ha olyan kreatív utakat keresünk, ami korábbi anyagok megmentését, újrafelhasználását szolgálja. Így dolgozik Márti, akit mindenki úgy ismer, mint aki sosem fogy ki az ötletekből. Szeretem azt a természetességet, ötletességet, kedvességet, ahogyan jár-kel a világban. Az ő pályája is a korosztályához hasonlóan indult: kellettegy szakma, majd egy munkahely, és ő a saját bevallása szerint eleinte jó kislányként sorra teljesítette is ezeket az elvárásokat. Majd eljött az a pont, amikor már nem akart több sorbabeállni, azzal szeretett volna foglalkozni, amiben ő mindig jó volt: varrni, új értéket teremteni filléres-, kidobásra ítélt alapanyagokból. Sok-sok év alkalmazotti pálya után elindította saját vállalkozását, és lelkesen alkot,kapcsolódik, ismerkedik, és bátran álmodik merész folytatásról. Hogy könnyű vagy nehéz ez az út Mártinak?Mire volt szüksége a váltáshoz?Hogyan formálta őt ez az új irány?Miként alakultak át a kapcsolatai? Ezekről, és még sok másról hallhatsz a beszélgetésben. Kérlek, jelezd nekünk, ha tetszik ez az epizód, a like egycsodás eszköz erre. Illetve írd meg hozzászólásban, melyik ponton ismertél magadra, te hol vagy most épp ebben a folyamatban. Kíváncsian várjuk!   Márti honlapja:https://www.nagymarti.hu/    Az Irányváltó podcast főhősei hétköznapi emberek, mint te meg én. Nincsenek rivaldafényben, nem tőlük hangos a média. Az életük mégsem hétköznapi. Attól különlegesek, hogy megtalálták, amiben ők igazán jók, amit szívvel-lélekkel végeznek, amiért lelkesen kelnek fel, amitől elégedett és kerek az életük. Személyesen kérdeztem őket a sajátútjukról. Sokféle indulás, különböző kihívások, fordulatok vezették őket oda, ahol most tartanak. Ismerd meg a történetüket, és találd meg bennük önmagad!   A következő lépés, hogy elindulj a Saját utadon: https://sajatutadon.hu/iranyvalto-konyvek/   Kapcsolódjunk! https://sajatutadon.hu/ https://www.facebook.com/Sajatutadon https://www.tiktok.com/@sajatutadon https://www.instagram.com/sajat_utadon/ https://www.linkedin.com/in/marianna-varga-8775a0133/   #hivatás ; #podcast; #Irányváltó; #Sajátutadon; #interjú;#beszélgetés

    Irányváltó #29 – Vállalni önmagunkat – Interjú Nagy Márti kreatív újrafelhasználóval
  3. May 22

    Irányváltó Plusz #11 – Érzések által irányítva – Interjú Juhász Zsolt művészeti vezetővel

    Nem titkolom, ezzel a beszélgetéssel kicsit elfogult vagyok.Matyó lányként a néptánc világa nekem meleg, otthonos közeg – a családomban ketten is táncoltak, így ez a kultúra mélyen a sejtjeimbe van kódolva. Éppen ezért volt hatalmas élmény Juhász Zsolttal, a Duna Művészegyüttes kreatívvezetőjével beszélgetni, aki egy elképesztően sokoldalú, intuitív és inspiráló alkotó. Zsolt életútja kiváló példája annak, hogyan formálhatja asors az életünket. Az, ahogyan ő maga elindult ezen az úton, egy végtelenül kedves, véletlennek tűnő történet – no, de én hiszem, hogy nincsenek véletlenek. Az a momentum egy igazi, sorsfordító jel volt, amit ő kész volt követni. Ez a módmásnak is elérhető, amikor épp a saját hivatását keresi. (A konkrét történetet nem lövöm le, hallgassátok meg a beszélgetésben! Miről mesél még nekünk Zsolt ebben az epizódban?✨ Hogyan válhat a hobbink, a legfőbb szenvedélyünk a megélhetésünkké?✨ Hogyan lehet több tíz éven át tudatosan fenntartani és élvezni az alkotói áramlást (flow-t)?✨ Mi a titka annak a fantasztikus, összetartó közösségnek, ami a Duna Művészegyüttest mozgatja? Melegen és tiszta szívből ajánlom neked, hogy látogass el azelőadásaikra! Nem pusztán táncot fogsz látni: egészen különleges, felejthetetlen színházi produkciókban lesz részed, amelyek garantáltan megérintik a lelket. Beszélgessünk!Nagyon kíváncsi vagyok a gondolataidra: Neked mi a legfőbb útravalótok ebből az epizódból? Mi fogott meg leginkább Zsolt történetében? Kérlek, írd meg kommentben!Mindketten örömmel fogjuk olvasni. Ha tetszett az interjú, iratkozz fel a csatornára, és tartsvelem a Saját utadon!   A Duna Művészegyüttes honlapja: https://dunamuveszegyuttes.hu/   Mi a te Saját utad?Fedezd fel az Irányváltó című könyvek segítségével.https://sajatutadon.hu/iranyvalto-konyvek/ Ha pedig saját könyvet írnál, de valahogy sosem készül el:https://sajatutadon.hu/irjuk-meg-a-te-konyvedet/   Kapcsolódjunk! https://sajatutadon.hu/ https://www.facebook.com/Sajatutadon https://www.tiktok.com/@sajatutadon #iranyvalto #sajatutadon #juhaszzsolt #dunamuveszegyuttes#neptanc #hivatás #flow #podcast

    Irányváltó Plusz #11 – Érzések által irányítva – Interjú Juhász Zsolt művészeti vezetővel
  4. Apr 14

    Irányváltó Plusz #10 – Tudást és lehetőséget adni – Interjú Kasza Tamás lezárási specialistával

    Mi kell ahhoz, hogy valaki ne csak megtalálja, de évtizedekig magabiztosan járja is a saját útját? Kasza Tamással, a lezárás mesterével beszélgettem hitelességről és a folyamatos megújulásról. Tamás képzései híresek arról, hogy azonnal használható, gyakorlati tudást adnak, ebben az interjúban viszont azt is megmutatja, milyen értékrend és emberi megélések formálták ezt a tudást. 30 plusz év trénerként (5 ország, 20 nemzet, 89 000hallgató), 50-nél több saját könyv, több országban működő franchise az a kiragadott néhány szám, ami eddigi munkásságát fémjelzi.  Életcélja, hogy tudást adjon át másoknak, illetve lehetőséget azoknak, akik el akarnak indulni, függetlenül attól, hogy éppen hol tartanak. Ha szeretnéd érteni, miért tartják őt a „bajnokok trénerének”,és mit tanulhatsz tőle te is a saját életed és üzleted építéséhez, tarts velünk ebben az őszinte beszélgetésben, ahol a siker, a kitartás és az önazonosság kerül a fókuszba. Tamás oldala, ahonnan a többi felülete is elérhető: kaszatamas.hu Mi a te Saját utad?Fedezd fel az Irányváltó című könyvek segítségével.https://sajatutadon.hu/iranyvalto-konyvek/ Ha pedig saját könyvet írnál, de valahogy sosem készül el:https://sajatutadon.hu/irjuk-meg-a-te-konyvedet/   Kapcsolódjunk! https://sajatutadon.hu/ https://www.facebook.com/Sajatutadon https://www.tiktok.com/@sajatutadon

    Irányváltó Plusz #10 – Tudást és lehetőséget adni – Interjú Kasza Tamás lezárási specialistával
  5. Apr 14

    Irányváltó Plusz #8 – Céllal teremteni – Interjú Várkonyi Attilával, alias DJ Dominique-kel

    Attila – vagy ahogyan legtöbben ismerik: DJ Dominique – egészen más területre készült, mint ahol most tudjuk őt. A 80-as, 90-es években oly erős intelemmel szembe menve – miszerint „legyen egy tisztességes állásod” – merteazt választani, ami jobban vonzotta őt. Nem lett teljesen pályaelhagyó, de erről hallgassuk meg őtmagát a felvétel hanghullámain. 1985 óta aktív DJ-ként, rádiós műsorvezetőként tevékenykedik, ami több mint 30 éves pályát jelent a zene világában! A Retro Rádió műsorvezetője (Sztársáv), a Fergeteg Party-k, a DJ Dominique és barátai koncertek szervezője, és 2020 óta egy kislány apukája, amivel immár a család előkelő helyet foglal el az életében. Bármibe fog, azt hatalmas szívvel teszi, a másoknakélményadás, és a kapcsolódás vágyával. Engem lenyűgöz fáradhatatlan tenni akarása, fiatalos lendülete, sportos attitűdje, figyelme mások felé. Most a mikrofon másik oldalán mesél nekünk izgalmaséletéről, és én őszintén bízom benne, hogy téged is magával ragad majd minden részlete. Kérlek, írd meg kommentben, melyik infó volt számodra újés/vagy kedves Attila történetéből. Nagyon kíváncsi vagyok rá!  Attila oldala: https://www.djdominique.hu/   És mi a te Saját utad?Fedezd fel az Irányváltó című könyvek segítségével.https://sajatutadon.hu/iranyvalto-konyvek/   Kapcsolódjunk! https://sajatutadon.hu/ https://www.facebook.com/Sajatutadon https://www.tiktok.com/@sajatutadon https://www.instagram.com/sajat_utadon/ https://www.linkedin.com/in/marianna-varga-8775a0133/   #hivatás #Sajátutadon #interjú #beszélgetés #Irányváltó

    Irányváltó Plusz #8 – Céllal teremteni – Interjú Várkonyi Attilával, alias DJ Dominique-kel
  6. 11/27/2025

    Irányváltó #28 – Megmaradni annak, aki vagyok – Interjú Balázs Bora kreatív alkotóval

    Mindig is imádtam, amikor megdőlnek elméletek, és amikor újminták íródnak azzal, ha nem állunk be a sorba… Ezért szeretem Bora történetét is. Sokan hangoztatják, hogy a művészetből nem lehet megélni.Mígnem jön valaki, aki fürdik annak az örömében és bőségében, amit a festményei által él meg. Éli és élvezi a hivatását, és közben sokak otthonába és szívébe juttatfelemelő élményt, érteket. Kezdetben még csak „magának” festett, és a mostaniboldogságához és beteljesedéséhez egy út vezetett. Erről az útról, és a közben megszületett könyvről mesél nekünk az interjúban.   Bora önéletrajzi és önismereti könyve itt elérhető: http://bbora-art.com/book/arnyekbol-a-fenyre    Az Irányváltó podcast főhőseihétköznapi emberek, mint te meg én. Nincsenek rivaldafényben, nem tőlük hangos a média. Az életük mégsem hétköznapi. Attól különlegesek, hogy megtalálták, amiben ők igazán jók, amit szívvel-lélekkel végeznek, amiért lelkesen kelnek fel, amitől elégedett és kerek az életük. Személyesen kérdeztem őket a saját útjukról. Sokféle indulás, különböző kihívások, fordulatok vezették őket oda, ahol most tartanak. Ismerd meg a történetüket, és találd meg bennük önmagad!   A következő lépés, hogy elindulj a Saját utadon: https://sajatutadon.hu/iranyvalto-konyvek/   Kapcsolódjunk! https://sajatutadon.hu/ https://www.facebook.com/Sajatutadon https://www.tiktok.com/@sajatutadon https://www.instagram.com/sajat_utadon/ https://www.linkedin.com/in/marianna-varga-8775a0133/   #hivatás ; #podcast; #Irányváltó; #Sajátutadon; #interjú;#beszélgetés

    Irányváltó #28 – Megmaradni annak, aki vagyok – Interjú Balázs Bora kreatív alkotóval
  7. 11/06/2025

    Irányváltó #27 – Az otthonunk nem hazudik – Interjú Trom Kata Tér-Lélek-Tan alapítóval

    Az otthonunk megmutatja, kik vagyunk. Hatalmas potenciál van benne, ha tudatosan használjuk. Kata ezt a tudatosságot tanítja. Megengedőn, tanulságosan,személyre szabva.  Tőle hallottam, hogy az otthonunk nem hazudik, mert mindig megmutatja a jelent. Kurzusain és a könyvein keresztül megtanulhatjuk úgyalakítani a lakókörnyezetünket, hogy az valódi erőforrás legyen, minden részlete emelje az életünk minőségét, több síkon is észlelve az előttünk álló-, és bennünk rejlő lehetőségeket. Kata szakmai oldala: https://tromkata.com/   Az Irányváltó podcast főhőseihétköznapi emberek, mint te meg én. Nincsenek rivaldafényben, nem tőlük hangos a média. Az életük mégsem hétköznapi. Attól különlegesek, hogy megtalálták,amiben ők igazán jók, amit szívvel-lélekkel végeznek, amiért lelkesen kelnek fel, amitől elégedett és kerek az életük. Személyesen kérdeztem őket a saját útjukról. Sokféle indulás, különböző kihívások, fordulatok vezették őket oda,ahol most tartanak. Ismerd meg a történetüket, és találd meg bennük önmagad!   A következő lépés, hogy elindulj a Saját utadon: https://sajatutadon.hu/iranyvalto-konyvek/   Kapcsolódjunk! https://sajatutadon.hu/ https://www.facebook.com/Sajatutadon https://www.tiktok.com/@sajatutadon https://www.instagram.com/sajat_utadon/ https://www.linkedin.com/in/marianna-varga-8775a0133/   #hivatás ; #podcast; #Irányváltó; #Sajátutadon; #interjú;#beszélgetés

    Irányváltó #27 – Az otthonunk nem hazudik – Interjú Trom Kata Tér-Lélek-Tan alapítóval

About

Az Irányváltó podcast főhősei hétköznapi emberek, mint te meg én. Nincsenek rivaldafényben, nem tőlük hangos a média. Az életük mégsem hétköznapi. Attól különlegesek, hogy megtalálták, amiben ők igazán jók, amit szívvel-lélekkel végeznek, amiért lelkesen kelnek fel, amitől elégedett és kerek az életük. Személyesen kérdeztem őket a saját útjukról. Sokféle indulás, különböző kihívások, fordulatok vezették őket oda, ahol most tartanak. Ismerd meg a történetüket, és találd meg bennük önmagad! Titkon azt remélem, hogy általuk benned is felébred a vágy arra, hogy elindulj a Saját utadon.