JobbEgyenes

Ruzsa Viktor

Magyarországon 2010. óta polgári kormány van. Mi, e podcast készítői, Jani, Jocó és Viktor, azt szeretnénk, ha továbbra is, 2022. után is maradna, ezért fontosnak érezzük, hogy beszéljünk, beszélgessünk tevékenységéről, arról, hogy miért érdemes a polgári kormányra szavazni, és miért nem szabad a baloldalra tenni a voksunkat. Mert nekünk számít Magyarország, a magyar emberek, határon túli és a világban szórványban élő Testvéreink sorsa, gyermekeink, unokáink, Nemzetünk jövője! Beszélgetések örök ifjú gondolkodókkal, örök ifjú gondolkodóknak.

  1. 04/25/2021

    NÖVEKVŐ ÁTOLTOTTSÁG, JAVULÓ JÁRVÁNYHELYZET ITTHON - HAJMERESZTŐ HÍREK A "BEZZEG" VILÁGBÓL

    A 16. héten   péntek reggelre meghaladta a 3,5 milliót a COVID ellen legalább első körben beoltottak száma Magyarországon - de azok száma is túl van már a másfél millión, akik már mindkét adag vakcinát megkapták.  A kormány újabb  kedvező intézkedésekről döntött: Ezen a hétvégén kinyithattak a vendéglátó egységek teraszai. Szombat reggel újabb 600  ezer adag kínai vakcina érkezett Hazánkba - erről Szíjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter  élő videóban tudósított közösségi oldalán -, éppen ezért felgyorsult az oltási kampány. Müller Cecilia országos tisztifőorvos  elrendelte a tömeges oltást. A háziorvosi rendelők és az oltópontok egyaránt kapnak az újonnan érkezett szállítmányból, hogy a következő hét végére a 4 milliót is elérje a legalább első körben beoltottak száma. Ha a legalább  első körben átoltottak száma eléri a négymilliót, akkor nyithatnak a beltéri szabadidős egységek, úgy, mint pl. a mozik, a színházak, a cirkusz, az edzőtermek, illetve a szállodák, továbbá a nem éttermi célokat szolgáló szabadtéri helyek, mint pl. az  állatkertek, vadasparkok. Ezek látogatását azonban védettségi igazolványhoz köti a kormány - ez azonban a kormánypárti  szavazók  táborát is megosztja, az ellenzék szerint pedig egyenesen diszkriminatív.  Erről is beszélgetünk Janival és Jocival... ... és még annyi minden fura, egészen hajmeresztő dologról,  amelyek híre ezen  a  mögöttünk hagyott héten látott napvilágot. A legfrisebb adat: A TV2 Tények című műsora ma este 18 órakor 3 millió 596 ezer első körös beoltottról számolt be.

    49 min

About