Mindenségit!

Varga T. Róbert & Pázmándi Gergely

A világ megváltása tudománnyal, művészettel, pszichológiával, szociológiával, Varga Tóth Róbert újságíróval, Pázmándi Gergely zenésszel és vendégeikkel.

  1. 6 DAYS AGO

    Bialkó László Gergő: Gondolataink formálják az univerzumot?

    🤔 Mi van, ha a „haladás” szó, amit annyira szeretünk, valójában ideológiai csapda? Mi van, ha a kényelmes, jóléti életért cserébe feladjuk a gondolkodás szabadságát? És mi van, ha a „jobb jövő” ígérete nem más, mint a jelen elviselhetetlenségének elfojtása? 📖 Slavoj Žižek, a világ talán legismertebb ma élő filozófusa A haladás ellen című könyvében feszegeti ezeket a kérdéseket. S habár magát Žižeket nem tudtuk az adásba elhívni, eljött helyette magyar hangja, a kötet fordítója: Bialkó László Gergő. 🧠 Filozófus, pszichoanalitikus gondolkodó, buddhista gyakorló és frissen megválasztott elnöke a Doktoranduszok Országos Szövetsége Filozófia Osztályának. Vele vitattuk meg, hogy: - mire használható a kortárs filozófia, - miért ment ki a divatból a gondolkodás, - mit veszítünk, amikor lemondunk a kritikáról a kényelmünkért, - mit jelent a holografikus történelem, - miért hódít a buddhizmus, - és miként kell bánni a bennünk újra és újra felbukkanó vággyal? 💬 Egyáltalán: a gondolkodás ma miért luxus, nem pedig túlélési stratégia? 📚 Természetesen szó esik magáról Žižekről is, aki provokatívan, szellemesen és fájdalmasan pontos tükröt tart a kapitalizmus, a politika és a popkultúra elé. 🎙️ Vendég: Bialkó László Gergő – filozófus, fordító, buddhista gyakorló https://www.youtube.com/@bialko.laszlo https://www.facebook.com/bialko.laszlo/ 📘 Könyv: Slavoj Žižek – A haladás ellen (Európa Kiadó, 2025) https://europakiado.hu/konyv/tarsadalom-es-humantudomany/filozofia/slavoj-zizek/a-haladas-ellen 🔗 Hallgasd meg: Spotify / Apple Podcasts / YouTube / Patreon 👉 mindensegit.hu #Mindenségit #Zizek #Filoszofia #Kultúra #Pszichoanalízis #HaladásEllen #BialkóLászlóGergő #Podcast #GondolkodjMásképp 🌟 Kövess minket, oszd meg műsorunkat, ha tetszik, és iratkozz fel csatornáinkra! 🙏🏻 Támogass bennünket, hogy még a XXI. században elérjük az 1000 Patreon-előfizetőt: https://www.patreon.com/mindensegit 🌍 Honlapunkon közvetlenül is hozzájárulhatsz a Mindenségit! fennmaradásához: https://mindensegit.com/ 👉🏻 Vagy utalhatsz közvetlenül a számlaszámunkra is: Mindenségit! Produkciós Iroda Kft. 11600006-00000000-99660019 (Sokat segít, ha közleményben feltünteted: "Adomány") Facebook: https://www.facebook.com/mindensegitpodcast Instagram: https://www.instagram.com/mindensegitpodcast/ Spotify: https://open.spotify.com/show/7vAnzuZgvoNXsKnCmdt8gf?si=231485ea5521434c Apple Podcast: https://podcasts.apple.com/hu/podcast/mindens%C3%A9git/id1602407260 TikTok: https://vm.tiktok.com/ZML46gJrX/ Műsorvezetők: Pázmándi Gergely Varga Tóth Róbert Szerkesztő, vágó: Varga Tóth Róbert Pázmándi Gergely Fény, fotó, videó, vizuál, vágás: Szávics Attila https://www.facebook.com/attila.szavics https://www.instagram.com/szavics_attila/ Tóth Barnabás https://kaptafa.hu/ Arculat: Ádám Zsófi https://www.facebook.com/zsoflii Intro: Farkas Róbert https://robertfarkas.net/ https://www.linkedin.com/in/robertfarkasdesign https://www.instagram.com/astronaut_arc Short videók: Perjési Viktor https://www.facebook.com/finaleprd https://www.instagram.com/finale_prd/ Tasnádi Évi Helyszín: Tütü Tangó Kert https://www.facebook.com/tututangokertcafe ❤️ Állandó hangtechnikai partnerünk a Microsound Kft. https://www.facebook.com/microsound.hu ❤️ Gyönyörű bútorainkat a KARE Design biztosítja számunkra. https://www.instagram.com/kare_hungary/ https://www.facebook.com/KARE.Hungary https://www.kare24.hu/ ❤️ Számítástechnikai partnerünk: Batman! Mindenségit! © 2025

    2h 6m
  2. 7 NOV

    Bíró Balázs és Fazekas Zsolt: A játék jó, csak nem határok nélkül

    🎮 Játszani jó, csak nem mindegy, mennyit! Legkönnyebben a túlzott képernyőhasználat függőségébe eshetnek bele a tinédzserek. Ma már nincs olyan városi gyerek, aki ne találkozna az internettel, ne lenne a közelében mobiltelefon, ne játszana számítógépes játékokkal. A fejlesztők igyekeznek minél inkább immerzív tartalmakat gyártani, a játékok egyre könnyebben kezelhetőek, egyre durvábban beszippantanak, a szülők pedig – jobb esetben – próbálják elkerülni, hogy drága kis csemetéjük naphosszat Warcraftozzon 🏰 🐉, Minecraftozzon 🗂️, újabb és újabb küldetéseket teljesítsen a GTA-ban 🚔🔫. 🕹️ Mikortól számít túl soknak a játékidő? 🍬 Ha valaki minden nap egy ótán át játszik a Candy Crush-sel, az már probléma? ⛔ Segít a teljes tiltás? 🏆 És mi a helyzet a profi e-sportolókkal, akik egész nap játszanak? Erről beszélgettünk: Bíró Balázzsal, a Magyar E-sport Szövetség főtitkárával és Fazekas Zsolt addiktológiai konzultánssal, hogy kapaszkodókat adjunk szülőknek, pedagógusoknak, mire kell figyelniük e kényes kérdések kapcsán. Merthogy a függőség nem gyengeség, hanem figyelmeztetés. Vedd észre a jeleket és merj segítséget kérni! www.fuggoseg7jele.hu Facebook: https://www.facebook.com/mediaunio Instagram: https://www.instagram.com/mediaunio/ TikTok: https://www.tiktok.com/@mediaunio 🎧 Hallgasd meg a beszélgetést, és ismerd fel a jeleket – majd merj segítséget kérni. #Függőség7Jele #VeddÉszreAJeleket #MerjSegítségetKérni #MentálisEgészség #Tiniség #OnlineFüggőség #podcast 🌟 Kövess minket, oszd meg műsorunkat, ha tetszik, és iratkozz fel csatornáinkra! 🙏🏻 Támogass bennünket, hogy még a XXI. században elérjük az 1000 Patreon-előfizetőt: https://www.patreon.com/c/mindensegit 🌍 Honlapunkon közvetlenül is hozzájárulhatsz a Mindenségit! fennmaradásához: https://mindensegit.com/ 👉🏻 Vagy utalhatsz közvetlenül a számlaszámunkra is: Mindenségit! Produkciós Iroda Kft. 11600006-00000000-99660019 (Sokat segít, ha közleményben feltünteted: "Adomány") Facebook: https://www.facebook.com/mindensegitpodcast Instagram: https://www.instagram.com/mindensegitpodcast/ Spotify: https://open.spotify.com/show/7vAnzuZgvoNXsKnCmdt8gf?si=09f1d7c3c6ab4cd8 Apple Podcast: https://podcasts.apple.com/hu/podcast/mindens%C3%A9git/id1602407260 TikTok: https://www.tiktok.com/@mindensegit_podcast Műsorvezetők: Pázmándi Gergely, Varga Tóth Róbert Gyártás: Rewind Creative Kft. 🌍 További információ: www.fuggoseg7jele.hu ❤️ A kampány a Médiaunió Alapítvány társadalmi célú kezdeményezése. Célja, hogy felhívja a figyelmet: a függőség nem mindig látható, de mindig felismerhető – ha tudjuk, mit keressünk. A kampányt támogatták: a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft. és a MOL - Új Európa Alapítvány Mindenségit! © 2025

    57 min
  3. 2 NOV

    Weiner Dani és Kenyeres Kristóf: Ránk rúgta az ajtót az újságírás új generációja

    Van egy netes lap, a Balzac.hu, amely friss🔥, laza, tele gegekkel. Videós beszámolóik 🎥 ugyan szórakoztatóak, mégis van bennük egyfajta szomorúság. A Balzacot maroknyi gimnazista és egyetemista készíti iskola mellett, az anyagokat éjjel vágva, hogy másnap kora reggel már publikálhassák a riportokat. Interjúztak: -Kovács Gergellyel -Dobrev Klárával -Gyurcsány Ferenccel -Karácsony Gergellyel ... és megszólaltattak kormánytagokat, sőt: Orbán Viktor miniszterelnököt úgyszintén kérdezték. Miért nem inkább buliznak? 🤔 Mi az, ami ennyire érdekli őket a politikában és a magyar társadalomban? Mi a céljuk? Hogyan látják a mai elitet azok a fiatalok, akik bőven óvodások voltak, amikor a Fidesz hatalomra került? Milyen stratégiáik vannak az infózuhatagra, a dezinformációra? És hogyan tudnak fókuszálni a TikTok világában? Weiner Dani és Kenyeres Kristóf, két alapító mesélt nekünk a Balzac.hu megalakulásának történetéről. Generációk falait lebontva beszélgettünk arról, ők hogyan élik meg napjaikat a Föld nevű bolygón 🌍 0:03:03 - Balzac.hu: Az első független csapat, akinek sikerült Orbán Viktort meginterjúvolnia 0:10:40 - Mi a sajtó? 0:18:45 - Honnan tudja a Balzac stábja, amit tud? 0:26:30 - Dani és Kristóf képernyőideje 0:29:15 - Ha a foglalkozásod a szenvedélyed, akkor soha nem kell dolgoznod 0:29:30 - A XII. kerületi vaddisznók 0:36:55 - A Balzacosok céljai 0:52:20 - A közösségi média hatása a fiatal generációkban 1:05:00 - Kedvenc interjúk politikusokkal 1:06:50 - Keressük Rogán Antalt! 1:11:39 - Hamvába holt Dopeman interjú 1:20:15 - Mi Hazánk Majális Miskával 1:28:20 - A Performatív Male Verseny 1:40:15 - Dokumentumfilm a szegregátumból 1:51:12 - Mi a boldogság? #függetlenmédia #újságírás #közélet #politika #balzac Balzac: https://www.balzac.hu/ https://www.facebook.com/profile.php?id=100090612766620 https://www.instagram.com/balzacponthu/ 🌟 Kövess minket, oszd meg műsorunkat, ha tetszik, és iratkozz fel csatornáinkra! 🙏🏻 Támogass bennünket, hogy még a XXI. században elérjük az 1000 Patreon-előfizetőt: https://www.patreon.com/mindensegit 🌍 Honlapunkon közvetlenül is hozzájárulhatsz a Mindenségit! fennmaradásához: https://mindensegit.com/ 👉🏻 Vagy utalhatsz közvetlenül a számlaszámunkra is: Mindenségit! Produkciós Iroda Kft. 11600006-00000000-99660019 (Sokat segít, ha közleményben feltünteted: "Adomány") Facebook: https://www.facebook.com/mindensegitpodcast Instagram: https://www.instagram.com/mindensegitpodcast/ Spotify: https://open.spotify.com/show/7vAnzuZgvoNXsKnCmdt8gf?si=231485ea5521434c Apple Podcast: https://podcasts.apple.com/hu/podcast/mindens%C3%A9git/id1602407260 TikTok: https://vm.tiktok.com/ZML46gJrX/ Műsorvezetők: Pázmándi Gergely Varga Tóth Róbert Szerkesztő, vágó: Varga Tóth Róbert, Pázmándi Gergely Fény, fotó, videó, vizuál, vágás: Szávics Attila https://www.facebook.com/attila.szavics https://www.instagram.com/szavics_attila/ Tóth Barnabás https://kaptafa.hu/ Arculat: Ádám Zsófi https://www.facebook.com/zsoflii Intro: Farkas Róbert https://robertfarkas.net/ https://www.linkedin.com/in/robertfarkasdesign https://www.instagram.com/astronaut_arc Short videók: Perjési Viktor https://www.facebook.com/finaleprd https://www.instagram.com/finale_prd/ Tasnádi Évi https://tasnadievi.hu/ Helyszín: Tütü Tangó Kert https://www.facebook.com/tututangokertcafe ❤️ Állandó hangtechnikai partnerünk a Microsound Kft. https://www.facebook.com/microsound.hu ❤️ Gyönyörű bútorainkat a KARE Design biztosítja számunkra. https://www.instagram.com/kare_hungary/ https://www.facebook.com/KARE.Hungary https://www.kare24.hu/ ❤️ Számítástechnikai partnerünk: Batman! Mindenségit! © 2025

    1h 54m
  4. 26 OCT

    Dr. Dittrich Ernő: A szétválasztódás kora elkezdődött

    Talán nincs olyan dolog jelenleg, amit kevésbé látnánk előre, mint azt, hogy mi fog történni az emberi civilizációval. Mi lesz velünk öt, huszonöt, vagy 100 év múlva? Lesz-e még egyáltalán civilizáció a jelenleg értelmezett formájában? Eleve hogyan lehetséges gondolkodni saját jövőnkről úgy, hogy rendkívüli valószínűséggel realizálódhat egy olyan forgatókönyv is, melynek lefolyása során minden, ma természetesnek tűnő körülmény és lehetőség megszűnik körülöttünk: a könnyen hozzáférhető közlekedés, élelmiszer, energia és tiszta ivóvíz. Hogyan gondoljunk jövőnkre, amikor a tudósok egyik csoportja a globális felmelegedésben, egy másik pedig a lesben álló lehűlésben látja civilizációnk végét? Mégis miben reménykedhetünk, ha ezekben a pillanatokban 60 véres háború folyik a békéért? Mit higgyünk el, ha négyévente csupán azt dönthetjük el, hogy ki ne tartsa be a választási ígéreteit? Dr. Dittrich Ernőt másodszor hívtuk meg magunkhoz. Először azért, hogy az összeomlással fenyegető polikrízisről beszélgessünk. Ezúttal azonban kifejezetten az ember szelleme és elméje felől közelítettük meg az emberiség fennmaradásának kérdését.Készüljetek fel arra, hogy ebben a beszélgetésben nem kizárólag a racionalitás oldaláról szemléljük a világot. Miért is tennénk? - semmi sem fekete-fehér. 0:02:46 - Klímaváltozás és lelki problémák összefüggései, rezgésemelés 0:04:22 - Életmódszer, spirituális technikák rendszere, gyakorlati útmutató 0:10:44 - Tudatossági szintek magyarázata, testi és lelki rezgések 0:16:08 - A szétválasztódás kora 0:23:26 - A szeretet gyógyító ereje 0:31:30 - Ernő lelki gyakorlatai 0:49:34 - A gyakorlatok hatása, kívülállók megfigyelései 0:54:59 - Léteznek téves tudományos paradigmák? 1:04:58 - David R. Hawkins lélekrezgésszint-skála 1:09:40 - Energiavámpírok és egyéni rezgésszint hatásai 1:11:16 - Az emberiség átlagos rezgésszintje ma 1:13:59 - Békemeditációk és közös rezgésemelési kezdeményezések 1:48:26 - Vízügyi szakemberként a klímaváltozás és vízválság 1:54:54 - Spiritualitás szerepe környezeti és társadalmi válságokban 1:59:49 - Zárszó, hallgatók megszólítása, közös felelősségvállalás #DittrichErnő #szellem #lélek #spiritualitás #meditáció #jövő Dr. Dittrich Ernő: úhttps://www.facebook.com/dittrich.erno/https://www.dittricherno.hu/🌟 Kövess minket, oszd meg műsorunkat, ha tetszik, és iratkozz fel csatornáinkra! 🙏🏻 Támogass bennünket, hogy még a XXI. században elérjük az 1000 Patreon-előfizetőt: https://www.patreon.com/mindensegit 🌍 Honlapunkon közvetlenül is hozzájárulhatsz a Mindenségit! fennmaradásához: https://mindensegit.com/ 👉🏻 Vagy utalhatsz közvetlenül a számlaszámunkra is: Mindenségit! Produkciós Iroda Kft. 11600006-00000000-99660019 (Sokat segít, ha közleményben feltünteted: "Adomány") Facebook: https://www.facebook.com/mindensegitpodcast Instagram: https://www.instagram.com/mindensegitpodcast/ Spotify: https://open.spotify.com/show/7vAnzuZgvoNXsKnCmdt8gf?si=231485ea5521434c Apple Podcast: https://podcasts.apple.com/hu/podcast/mindens%C3%A9git/id1602407260 TikTok: https://vm.tiktok.com/ZML46gJrX/ Műsorvezetők: Pázmándi Gergely Varga Tóth Róbert Szerkesztő, vágó: Pázmándi Gergely Fény, fotó, videó, vizuál, vágás: Szávics Attila https://www.facebook.com/attila.szavics https://www.instagram.com/szavics_attila/ Arculat: Ádám Zsófi https://www.facebook.com/zsoflii Intro: Farkas Róbert https://robertfarkas.net/ https://www.linkedin.com/in/robertfarkasdesign https://www.instagram.com/astronaut_arc Short videók: Perjési Viktor https://www.facebook.com/finaleprd https://www.instagram.com/finale_prd/ Helyszín: Tütü Tangó Kert https://www.facebook.com/tututangokertcafe ❤️ Állandó hangtechnikai partnerünk a Microsound Kft. https://www.facebook.com/microsound.hu ❤️ Gyönyörű bútorainkat a KARE Design biztosítja számunkra. https://www.instagram.com/kare_hungary/ https://www.facebook.com/KARE.Hungary https://www.kare24.hu/ ❤️ Számítástechnikai partnerünk: Batman! Mindenségit! © 2025

    2h 3m
  5. 23 OCT

    Bérczesi Robi: A drogokkal leszámoltam, de a kísértés örökre velem marad

    Bérczesi Robi, a Hiperkarma frontembere 20 éven át, ahogy ő mondja, vergődött a függőségek mocsarában. Felváltva füvezett, speedezett, volt, hogy 12 napon át nem aludt, hangokat hallott, a téboly mélyén épphogy pislákolt benne az értelem. Ha valaki, akkor Robi tisztában van azzal, mit jelent szerek rabságában élni, s mennyire kegyetlenül nehéz ledobni ezeket a láncokat. Neki sikerült, ma már nem drogozik, nem iszik. Úgy véli, talán azért kapott erőt az égiektől, hogy az élő emberek sorába visszatérve elmondhassa a történetét, így azok a bölcs fiatalok, akik képesek tanulni mások hibáiból, nem tesznek meg fölös kanyarokat az addikciók útvesztőjében. Ezért vállalta el, hogy az otthonában fogad minket, és segíti a Médiaunió Alapítvánnyal közös munkánkat A függőség 7 jele című kampányban. A függőség nem gyengeség, hanem figyelmeztetés. Vedd észre a jeleket és merj segítséget kérni! 00:00:00 – A Beköszönés, A Függöség 7 jele kampány fölvezetése 00:01:26 – Szert váltott 00:02:35 – Hogy jött le a drogokról 00:04:32 – Torzítások, ferdítések – jel 00:06:55 – Felborult napirend – jel 00:10:42 – Romló teljesítmény – jel 00:12:31 – Lecserélt barátok – jel 00:15:31 – Hangulatingadozás – jel 00:17:05 – Testi változások – jel 00:18:15 – Bezárkózás – jel 00:23:08 – Semmit nem csinál félgőzzel 00:27:00 – 2023-ig nem írt dalt józanul 00:31:50 – A kísértés mindennapos 00:36:15 – Kegyelmi állapotban létezni 00:39:50 – Hiperkarma jelene 00:43:10 – Jövő #Függőség7Jele #VeddÉszreAJeleket #MerjSegítségetKérni #MentálisEgészség #Tiniség #OnlineFüggőség #podcast 🌟 Kövess minket, oszd meg műsorunkat, ha tetszik, és iratkozz fel csatornáinkra! 🙏🏻 Támogass bennünket, hogy még a XXI. században elérjük az 1000 Patreon-előfizetőt: https://www.patreon.com/c/mindensegit 🌍 Honlapunkon közvetlenül is hozzájárulhatsz a Mindenségit! fennmaradásához: https://mindensegit.com/ 👉🏻 Vagy utalhatsz közvetlenül a számlaszámunkra is: Mindenségit! Produkciós Iroda Kft. 11600006-00000000-99660019 (Sokat segít, ha közleményben feltünteted: "Adomány") Facebook: https://www.facebook.com/mindensegitpodcast Instagram: https://www.instagram.com/mindensegitpodcast/ Spotify: https://open.spotify.com/show/7vAnzuZgvoNXsKnCmdt8gf?si=09f1d7c3c6ab4cd8 Apple Podcast: https://podcasts.apple.com/hu/podcast/mindens%C3%A9git/id1602407260 TikTok: https://www.tiktok.com/@mindensegit_podcast Műsorvezetők: Pázmándi Gergely Varga Tóth Róbert Gyártás: Rewind Creative Kft. 🌍 További információ: www.fuggoseg7jele.hu ❤️ A kampány a Médiaunió Alapítvány társadalmi célú kezdeményezése. Célja, hogy felhívja a figyelmet: a függőség nem mindig látható, de mindig felismerhető – ha tudjuk, mit keressünk.

    55 min
  6. 19 OCT

    Böszörményi-Nagy Gergely: A probléma vagy a megoldás része leszel-e?

    Az idén zsinórban harmadszor volt alkalmunk fellépni a Brain Baron, ami hatalmas megtiszteltetés számunkra, tekintve, hogy a BB nem csupán hazánk, hanem egész Európa legjelentősebb jövőfesztiválja. Az eseményen a hazai és nemzetközi tudományos élet legjava szokott előadást tartani, immár 2015 óta minden szeptemberben. Ma az alapító ötletgazda Böszörményi-Nagy Gergellyel beszélgetünk magáról a Brain Barról – ami az érintettségünk okán eleve nagyon érdekelt minket –, a kezdetekről, az eltelt időszak tapasztalatairól, majd leginkább arról, hogy az ott elhangzott előadások, a megfelelő vendégek kiválasztásához elengedhetetlen kurátori munka, az elképesztő mennyiségű progresszív gondolat miként változtatott Gergő személyiségén. Magyarán: mit tesz az emberrel egy évtized Brain Bar?! S persze, aki ilyen mélységében foglalkozik a Föld és fajunk sorsával, nem úszhatta meg a kérdést: ő mennyiben látja borúsan a jövőt? A válasz nem egészen két óra alatt megszületik... Amúgy meg szólunk: miként a múlt héten Takács Gábor esetében, ezúttal is elhangzott a stábunkban, hogy: „Nekem ez lett most a kedvenc adásom!”. Szánjatok rá időt, please, megéri! #brainbar #jövő #oktatás #társadalom 00:00:27 - Brain Bar fesztivál kezdetei és koncepciója 00:04:40 - Magyarország jövő iránti igénye és szellemi fórum hiánya 00:07:50 - A Brain Bar célközönsége: fiatalok és generációk közötti párbeszéd 00:20:54 - Korábbi Brain Bar tapasztalatok és fejlődés az évek során 00:31:06 - Boldogság-paradoxon 00:57:32 - Személyiségfejlődés 01:05:36 - Intellektuális sokféleség 01:16:50 - Hit 01:27:10 - A Föld jövője a következő 25 évben 01:38:03 - Mi a boldogság? 01:39:32 - Tanács a fiatal nemzedéknek Böszörményi-Nagy Gergely: https://www.facebook.com/bngergo Brain Bar: https://brainbar.com/ 🌟 Kövess minket, oszd meg műsorunkat, ha tetszik, és iratkozz fel csatornáinkra! 🙏🏻 Támogass bennünket, hogy még a XXI. században elérjük az 1000 Patreon-előfizetőt: https://www.patreon.com/mindensegit 🌍 Honlapunkon közvetlenül is hozzájárulhatsz a Mindenségit! fennmaradásához: https://mindensegit.com/ 👉🏻 Vagy utalhatsz közvetlenül a számlaszámunkra is: Mindenségit! Produkciós Iroda Kft. 11600006-00000000-99660019 (Sokat segít, ha közleményben feltünteted: "Adomány") Facebook: https://www.facebook.com/mindensegitpodcast Instagram: https://www.instagram.com/mindensegitpodcast/ Spotify: https://open.spotify.com/show/7vAnzuZgvoNXsKnCmdt8gf?si=231485ea5521434c Apple Podcast: https://podcasts.apple.com/hu/podcast/mindens%C3%A9git/id1602407260 TikTok: https://vm.tiktok.com/ZML46gJrX/ Műsorvezetők: Pázmándi Gergely Varga Tóth Róbert Szerkesztő, vágók: Szávics Attila Pázmándi Gergely Fény, fotó, videó, vizuál, vágás: Szávics Attila https://www.facebook.com/attila.szavics https://www.instagram.com/szavics_attila/ Arculat: Ádám Zsófi https://www.facebook.com/zsoflii Intro: Farkas Róbert https://robertfarkas.net/ https://www.linkedin.com/in/robertfarkasdesign https://www.instagram.com/astronaut_arc Short videók: Perjési Viktor https://www.facebook.com/finaleprd https://www.instagram.com/finale_prd/ Helyszín: Tütü Tangó Kert https://www.facebook.com/tututangokertcafe ❤️ Állandó hangtechnikai partnerünk a Microsound Kft. https://www.facebook.com/microsound.hu ❤️ Gyönyörű bútorainkat a KARE Design biztosítja számunkra. https://www.instagram.com/kare_hungary/ https://www.facebook.com/KARE.Hungary https://www.kare24.hu/ ❤️ Számítástechnikai partnerünk: Batman! Mindenségit! © 2025

    1h 44m
  7. 12 OCT

    Takács Gábor: Hogyan áll össze a kvantumvilágból az univerzum?

    Nem mondjuk, hogy minden esetben maradéktalanul követni tudtuk 💭 Takács Gábor elméleti fizikus gondolatmeneteit 🧠, de az talán érződik majd rajtunk, hogy fantasztikus élmény volt számunkra a beszélgetés ✨ olyasvalakivel, aki olyan mélységében ismeri a világunkat 🌍, ahogy kevesen. Eloszlatott tévhiteket a kvantumvilág 🪐 természetével kapcsolatban, elmagyarázta, miért nem tartja valószínűnek, hogy az intuíció egy eddig fel nem fedezett mező segítségével 📡 lenne képes információt fogadni vagy célba juttatni. Beszélgettünk Nobel-díjasokról 🏅, Schrödinger macskájáról 🐱📦, a gondolkodásról mint örömforrásról 🧠💫, meg még kismillió csodáról 🌌, amit úgy hívunk: univerzum. Tartsatok velünk a kvantumvilágtól a végtelen mindenséget bejáró utazásunk során 🚀, amelynek epicentruma az MTA doktorának, a BME Fizikai Intézet igazgatójának zseniális koponyája 🧠⚡. #tudomány #fizika #kvantumgravitáció #húrelmélet #takácsgábor A beszélgetésben említett könyvek: Sean Carroll: A mélyen elrejtett valóság https://www.typotex.hu/book/13534/sean_carroll_a_melyen_elrejtett_valosag Frank Wilczek: Alapelvek https://www.typotex.hu/book/14138/frank_wilczek_alapelvek Carlo Rovelli: A valóság nem olyan, amilyennek látjuk https://konyvmarket.hu/fizika/40244-carlo-rovelli-a-valosag-nem-olyan-amilyennek-latjuk-a-dolgok-elemi-szerkezete.html?utm_source=argep&utm_medium=cpp&utm_campaign=google_shopping_argep 02:10 - Nyitókérdés: Sean Carroll és a fizika nehézségei 07:07 - Atomoktól a mezőkig: a modern fizika fejlődése 11:30 - Kvantumelmélet felfedezése és kapcsolata a relativitással 14:00 - Kvantummezők elképzelhetősége és klasszikus mezők példái 24:20 - Sokvilág elmélet 35:55 - Schrödinger macskája paradoxon 39:45 - Dekoherencia elmélet jelentősége a mérhető valóságban 52:43 - Telepátia és kvantumfizika kapcsolatának kritikája 1:10:25 - Idő fogalma a modern fizikában és kvantumgravitáció 1:22:00 - A hurok-kvantumgravitáció 1:32:41 - Húrelmélet 1:43:00 - Erősen korrelált kvantumrendszerek és kutatási irányok 1:51:22 - A fizika csodái és felfedezések öröme 2:06:48 - Mi a boldogság? 2:08:32 - Záróidézet 🌟 Kövess minket, oszd meg műsorunkat, ha tetszik, és iratkozz fel csatornáinkra! 🙏🏻 Támogass bennünket, hogy még a XXI. században elérjük az 1000 Patreon-előfizetőt: https://www.patreon.com/mindensegit 🌍 Honlapunkon közvetlenül is hozzájárulhatsz a Mindenségit! fennmaradásához: https://mindensegit.com/ 👉🏻 Vagy utalhatsz közvetlenül a számlaszámunkra is: Mindenségit! Produkciós Iroda Kft. 11600006-00000000-99660019 (Sokat segít, ha közleményben feltünteted: "Adomány") Facebook: https://www.facebook.com/mindensegitpodcast Instagram: https://www.instagram.com/mindensegitpodcast/ Spotify: https://open.spotify.com/show/7vAnzuZgvoNXsKnCmdt8gf?si=231485ea5521434c Apple Podcast: https://podcasts.apple.com/hu/podcast/mindens%C3%A9git/id1602407260 TikTok: https://vm.tiktok.com/ZML46gJrX/ Műsorvezetők: Pázmándi Gergely Varga Tóth Róbert Szerkesztő, vágó: Pázmándi GergelyVarga Tóth Róbert Fény, fotó, videó, vizuál, vágás: Szávics Attila https://www.facebook.com/attila.szavics https://www.instagram.com/szavics_attila/ Arculat: Ádám Zsófi https://www.facebook.com/zsoflii Intro: Farkas Róbert https://robertfarkas.net/ https://www.linkedin.com/in/robertfarkasdesign https://www.instagram.com/astronaut_arc Short videók: Perjési Viktor https://www.facebook.com/finaleprd https://www.instagram.com/finale_prd/ Helyszín: Tütü Tangó Kert https://www.facebook.com/tututangokertcafe ❤️ Állandó hangtechnikai partnerünk a Microsound Kft. https://www.facebook.com/microsound.hu ❤️ Gyönyörű bútorainkat a KARE Design biztosítja számunkra. https://www.instagram.com/kare_hungary/ https://www.facebook.com/KARE.Hungary https://www.kare24.hu/ ❤️ Számítástechnikai partnerünk: Batman! Mindenségit! © 2025

    2h 12m
4.8
out of 5
76 Ratings

About

A világ megváltása tudománnyal, művészettel, pszichológiával, szociológiával, Varga Tóth Róbert újságíróval, Pázmándi Gergely zenésszel és vendégeikkel.

You Might Also Like