zCast - a HVG fenntarthatósági podcastja

HVG podcastok

Hogyan lesz klímaszorongásból cselekvés? A HVG fenntarthatósági podcastjában Fait Federika és vendégei abban segítenek, hogy bárkiből lehessen legalább zöldöves környezetvédő. Minden döntésünk alakítja a jövőt. Ahogy mi gyűjtünk, úgy épül egy fenntarthatóbb ország. A műsort a MOHU támogatta.

  1. Kettős szorításban a fővárosi fák, ha nem lépünk, pár év és feleannyi árnyék marad alattuk

    Apr 30

    Kettős szorításban a fővárosi fák, ha nem lépünk, pár év és feleannyi árnyék marad alattuk

    Hatalmas kihívás áll a fővárosi fák, bokrok, gyepek előtt: egyszerre kell kielégíteni a zöldbe vágyó lakosok (és egyre több kutyájuk) igényeit, tompítani a klímaváltozás mind súlyosabb hatásait, miközben maguk is az életben maradásért küzdenek a változó éghajlati körülmények között. Ráadásul eleve hátrányból indulnak a korábbi évtizedek alulfinanszírozottsága miatt. Többek között ez is kiderül a zCast regenerációval foglalkozó legfrissebb adásából, amiben Dezsényi Péterrel, a Főkert igazgatójával beszélget Zsolnay-Fait Federika házigazda. A kertészmérnök szerint lehetünk pesszimisták: a budapesti fák átlagéletkora feleannyi mint a bécsieké, a lombtömegük 5 éven belül drasztikusan visszaesett,, sok gyep megújításához más most sem elég, ha felülvetik maggal. Elkerülhetetlen a technológiaváltás, ami már zajlik:van, ahol csúcstechnológiát kell bevetni, másutt elég a természetre bízni a gondozást. Kiderül, mi az a szuperintenzív park, hogyan érdemes kezelni a fákat, kiegészíteni az elégtelen finanszírozást, vagy épp, hogy miért maradjunk távol a famatuzsálemektől, és vajon miért ámultak el 20 éve angol ökológusok az elhanyagolt külvárosi gyepeken? 💌 Iratkozz fel a hírleveleinkre: https://bit.ly/hvg-hirlevelek 📍 Itt is megtalálsz minket: 🔗 Weboldal: https://bit.ly/hvg-webpage 🤝 Támogass minket: https://tamogatas.hvg.hu/ 🎟️ Klub360: info.hvg.hu/klub360 💳 HVG Klubkártya: https://hvgklubkartya.hu 📚 HVG Könyvek: https://hvgkonyvek.hu/ 📘 Facebook: facebook.com/hvg.hu 📸 Instagram: instagram.com/hvg.hu

    56 min
  2. zCast: Recseg-ropog a rendszer, ide már nem elég a fenntarthatóság, Tkacsik Márta a regenerációról

    Mar 5

    zCast: Recseg-ropog a rendszer, ide már nem elég a fenntarthatóság, Tkacsik Márta a regenerációról

    Hogy jut el egy elméleti matematikus a komplett gráfoktól a számítógépes hálózatokon át az ökológiai gazdálkodásig? Miféle párhuzam van a geocentrikus világkép és a humanizmus között, és mit dolga van ennek a természeti környezettel? Miért nem működik a fenntarthatóság egy recsegő-ropogó rendszerben? A fenti kérdésekre is választ ad Tkacsik Márta, a Patikakert alapítója, akivel a regeneráció kérdését járjuk körül a Cast 2026 tavaszi évadjának második adásában. De mi is az a regeneráció, miért jobbak a bogyós gyümölcsök a spenótnál, és mire kéne lecserélni az irodai fikuszt? Ha láthatólag nem működik a humanizmusból fakadó emberközpontú szemlélet a természettel kapcsolatban, akkor miért kellene ezt fenntartani – kritizálja a fenntarthatósági szemléletet Tkacik Márta, elméleti matematikusból, lett ökológiai gazdálkodó, a Patikakert alapítója. A Buda-környéki agglomerációban bogyós gyümölcsöket termesztő kertésszel a regenerációról beszélget Zsolnay-Fait Federika házigazda a zCast 2026 tavaszi évadának második adásában. De mit is jelent a regeneráció? Mi a baj azzal, hogy mindent kiszerveztünk, és specializálódtunk? Mit keres, Goethe és da Vinci a hátsókertben, és miért lesz a kertészkedés trójai faló? Gyere velünk, és megtudod! A kiélezett választási kampány idején még fontosabb, hogy biztosítsuk a szabad tájékozódást. Szerkesztőségünkben 12 pontot fogalmaztunk meg, amellyel az átlátható, propagandamentes tájékozódást tehetjük lehetővé mindenki számára. 💌 Iratkozz fel a hírleveleinkre: bit.ly/hvg-hirlevelek 📍 Itt is megtalálsz minket: 🔗 Weboldal: bit.ly/hvg-webpage 🤝 Támogass minket: tamogatas.hvg.hu/ 🎟️ Klub360: info.hvg.hu/klub360 💳 HVG Klubkártya: hvgklubkartya.hu 📚 HVG Könyvek: hvgkonyvek.hu/ 📘 Facebook: facebook.com/hvg.hu 📸 Instagram: instagram.com/hvg.hu

    59 min

Trailers

About

Hogyan lesz klímaszorongásból cselekvés? A HVG fenntarthatósági podcastjában Fait Federika és vendégei abban segítenek, hogy bárkiből lehessen legalább zöldöves környezetvédő. Minden döntésünk alakítja a jövőt. Ahogy mi gyűjtünk, úgy épül egy fenntarthatóbb ország. A műsort a MOHU támogatta.

You Might Also Like