Filmklub podcast

Varga Ferenc

Filmes arcokkal beszélgetünk érdekes dolgokról. https://www.patreon.com/filmklubpodcast

  1. 6d ago

    Kritikusok hete S03E07 - Vincze Teréz

    A Filmklub podcast három hónap kihagyás után folytatódó szezonális minisorozatában magyar filmkritikusok mesélnek a munkájukról, az életükről, az ars poeticájukról, a hozzáállásukról, az ízlésükről, az álmaikról és vágyaikról. „Elég badass egy nő” – írta róla egy diákja a Mark My Professor oldalon. A Kritikusok hete új adásának vendége Vincze Teréz filmkritikus, egyetemi oktató, aki első fontos filmes publikációját a Sátántangóról írta (a címe: "Csak nézni, hogy telik a kurva élet" avagy profán mitológia) a Metropolis folyóiratba, amelynek már 1999 óta a szerkesztője. Közel száz kritikát és esszét közölt a Filmvilágban, miközben generációk tanulták nála, hogyan érdemes filmekről gondolkodni az ELTE filmelmélet és filmtörténet szakán. Filmelméleti kutatásai a szerzői filmektől és az önreflexiótól a test filmes ábrázolásáig, a női alkotók munkásságától a kelet-ázsiai filmművészetig terjednek. Két könyve jelent meg: a Szerző a tükörben a kortárs szerzői filmek önreflexióját vizsgálja, legutóbbi kötete, A látható ember 2.0 pedig azt kutatja, hogyan változtatja meg a filmek értelmezését, ha nemcsak nézzük, hanem testileg is megéljük őket. 2000 óta tagja a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetségének (FIPRESCI), számos európai és ázsiai filmfesztivál zsűrijében dolgozott, publikációi angolul, németül, olaszul, csehül, szlovákul és koreaiul is megjelentek. Lehet követni Letterboxdon, és Instán is.  (A fotón Teréz a filmtörténet első női rendezőjével, Alice Guy-Blaché-val pózol a Koreai Filmarchivum filmtörténeti kiállításán.) Jó szórakozást az adáshoz, és ha tetszik, kérlek⁠⁠⁠⁠⁠ ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠támogasd a Filmklub podcastot a Patreonon⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠, egy dollár is nagy segítség! Ha a Patreon túl macerás, támogathatod a podcastot a PayPalon (⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠@ferencv1976⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠) vagy a Revoluton (⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠@ferenc7drh⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠) keresztül is. Nagyon köszönöm!

    Kritikusok hete S03E07 - Vincze Teréz
  2. Jul 3

    "Szeretnék élni is" - Köves Gábor (Apropó, New York)

    Visszatér a műsor egyik legnépszerűbb vendége, Köves Gábor újságíró, akivel a korábbi adásokban (első, második, harmadik) leginkább a sztárinterjúiról beszélgettünk. Most viszont megjelent első regénye, az Apropó, New York, úgyhogy több se kellett, már hívtam is be a (35 fokos, légkondi nélküli) stúdióba. „Az autofikciót jobb lett volna elkerülni, de hát ez sikerült” – mondja Köves a könyvről, amelynek főhőse hiába dolgozik magánnyomozóként, minden másban teljesen megegyezik Köves Gáborral. A nyomozós szál hamar feledésbe merül, és onnantól csak Köves mesél a számára fontos dolgokról: a családjáról, a kutyájáról, a margitszigeti futásról és mindenekelőtt New Yorkról, annak parkjairól, utcáiról, víztározóiról és könyvesboltjairól, vagy Philip Roth lakásáról, ahová a főhős interjút készíteni megy a nagy íróval. Szóval ez pont az a könyv, amire minden Köves-rajongó vágyott. Ha a műsor végén úgy érzed, hogy még nincs eleged Kövesből, akkor menj át a Filmklub podcast Patreon-oldalára, ahol egy dollárnyi támogatásért cserébe további 28 percnyi beszélgetést hallgathatsz meg. A bónusz részben megdumáljuk például, hogy milyen volt Star Wars-rajongónak lenni a nyolcvanas évek Magyarországán, kéne-e filmet csinálni az Apropó, New Yorkból, és ha igen, ki rendezze, de kitárgyaljuk a Piros Arany-függőségünket, illetve azt is, hogyan úsztuk meg annak idején a katonaságot. Dolgok, amik szóba jönnek: “New York a felszínen tart” - Klág Dávid interjúja Kövessel, amiben Köves háromszor is megemlít engem A második Willem Dafoe-interjú, amiért nem kellett fizetni A Tim Robbins-interjú, amiben a Jákob lajtorjájáról kellett kérdezni Életem Woody Allennel - a cikk, amiben Köves elmeséli a Woody Allen-interjúit Kovács Bálint posztja a könyve eladásairól

    "Szeretnék élni is" - Köves Gábor (Apropó, New York)
  3. Jun 6

    Friss Hús #5 - Nem adom az arcom a kapitalizmusnak (feat. Donáth Péter, Deák Dániel & Major Irma)

    A legmonumentálisabb, legszédületesebb és leg-NSFW-bb adásával zárul az idei Friss Hús filmfesztiválos podcastsorozatunk. Először, a zárógálára sietve, ledarálom, hogy szerintem kiknek kellene megkapniuk a díjakat, majd egy órával később konstatálom, mennyire lőttem mellé (nem nagyon). A Simon című film rendezőjével, Donáth Péter beszélgetünk többek között az önkielégítésről és Gaspar Noé drogozási szokásairól. Ezután Deák Dániel fesztiváligazgatóval vonjuk le az idei fesztivál tanulságait, végül pedig Újpesten kötök ki, hogy magamba szívjak valamennyit az egyik Friss Csillag, Major Irma bölcsességéből. 00:00 - Bevezető 08:17 - Donáth Péter (Simon) 1:03:20 - Deák Dániel (fesztiváligazgató) 1:19:59 - Major Irma (Friss Csillag, Utószezon) Készítette: Varga Ferenc Zene: Hegyi Olivér Jó szórakozást az adáshoz, és ha tetszik, kérlek⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠támogasd a Filmklub podcastot a Patreonon⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠, egy dollár is nagy segítség! Ha a Patreon túl macerás, támogathatod a podcastot a PayPalon (⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠@ferencv1976⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠) vagy a Revoluton (⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠@ferenc7drh⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠) keresztül is. Nagyon köszönöm!

    Friss Hús #5 - Nem adom az arcom a kapitalizmusnak (feat. Donáth Péter, Deák Dániel & Major Irma)
  4. Jun 3

    Friss Hús #4 - Mondta a rendező, hogy ne élvezzem (feat. Fazakas Lóci, Kenéz Ágoston & Vetlényi Lili)

    A Friss Húson készülő podcastsorozat negyedik részében rögtön egy dupla bravúrral indítunk. Egymás után kétszer is iszonyú érdekesen beszélgetünk a fesztivál két legkülönlegesebb filmjének alkotóival (előbb a RIFT egyik író-rendező-főszereplőjével, Fazakas Lócival, majd a Flódni író-rendezőjével, Kenéz Ágostonnal) miközben következetesen kerülünk minden spoilert, viszont a hallgató a végére nagy valószínűséggel úgy fogja érezni, hogy nincs értelme az életének, ha nem láthatja AZONNAL ezt a két filmet. Aztán visszatér a Friss Húsos gonzó podcastok kabalaembere, Vetlényi Lili, aki két éve a Felfáztam című filmben nyújtott alakításáért elnyerte a legjobb színésznőnek járó díjat, majd az akkori adásban részletesen elmesélte az egész életét. Idén az Ami látható című versenyfilmben szerepel, ennek kapcsán pedig megdumáltuk, miért jó kamillamagokban fürödni, és hogyan lehet akciózni egy tucat ásványvizes üveggel, illetve szót ejtünk a kisfilmes NEM meztelenkedésről is. 00:00 - Fazakas Lóci (RIFT) 26:10 - Kenéz Ágoston (Flódni) 1:05:20 - Vetlényi Lili (Ami látható) Készítette: Varga Ferenc Zene: Hegyi Olivér Jó szórakozást az adáshoz, és ha tetszik, kérlek⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠támogasd a Filmklub podcastot a Patreonon⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠, egy dollár is nagy segítség! Ha a Patreon túl macerás, támogathatod a podcastot a PayPalon (⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠@ferencv1976⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠) vagy a Revoluton (⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠@ferenc7drh⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠) keresztül is. Nagyon köszönöm!

    Friss Hús #4 - Mondta a rendező, hogy ne élvezzem (feat. Fazakas Lóci, Kenéz Ágoston & Vetlényi Lili)
  5. Jun 1

    Friss Hús #3 - Ki boldog úgy igazán? (feat. Fárizs Mihály és Dér Zsolt)

    Két remek beszélgetést hallhattok a Friss Hús filmfesztiválról jelentkező podcastsorozat harmadik részében. Fárizs Mihály rendezte a Végem című, nehezen besorolható kisfilmet, amelynek középpontjában a jelenleg 84 éves színésznő, Meszléry Judit áll. Több mint hatvanéves pályafutása során olyan filmekben szerepelt, mint az Így jöttem (1964), a BÚÉK (1978), a Képvadászok (1986), a Sorstalanság (2005) vagy a Jupiter holdja (2017) – de ami még fontosabb, egészen elképesztő figura. Beszélgettünk arról is, vajon boldogtalanabbak-e a színészek, mint bárki más. Aztán Dér Zsoltot kinevezem a Friss Hús Léa Seydoux-jának: ahogy Léa idén Cannes-ban, úgy Zsolt is két filmmel szerepel a fesztivál versenyprogramjában. Most az egyikről, a Felesleges életekről beszélgetünk, és megpróbálunk rájönni, hogyan sikerült ennyire elképesztően életszerűre az a szexjelenet, amelyben Hermányi Mariann a partnere. 02:13 - Fárizs Mihály (Végem) 26:08 - Dér Zsolt (Felesleges életek) Készítette: Varga Ferenc Zene: Hegyi Olivér Jó szórakozást az adáshoz, és ha tetszik, kérlek⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠támogasd a Filmklub podcastot a Patreonon⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠, egy dollár is nagy segítség! Ha a Patreon túl macerás, támogathatod a podcastot a PayPalon (⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠@ferencv1976⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠) vagy a Revoluton (⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠@ferenc7drh⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠) keresztül is. Nagyon köszönöm!

    Friss Hús #3 - Ki boldog úgy igazán? (feat. Fárizs Mihály és Dér Zsolt)
  6. May 31

    Friss Hús #2 - A medve kicsit elszínészkedte a dolgot (feat. Kisházy Eszter, Konrád Zsuzsanna & Kreif Zsuzsanna)

    A Friss Hús filmfesztiválról jelentkező gonzó podcastsorozat második adásában két szuper programról mesélünk: az egyikben a neves filmesztéta, Kovács András Bálint elemzete bravúrosan Kenyeres Bálint The Spectacle című kisfilmjét, a másikban Bartsch Kata casting director mutatta be a két idei Friss Csillag, Major Irma és Juhász Vince segítségével, hogy mikre kell odafigyelni egy castingon. Beszélgetek Kisházy Eszterrel az Utószezon című kisfilmjéről, meg arról, hogy a fiúk nem tudják, hogy mi kell a lányoknak. Konrád Zsuzsannát kérdezgetem a medvékről, ugyanis a Valami vad című kisfilmjében egy hús-vér barnamedvével dolgozott. Végül Kreif Zsuzsannát faggatom ki a friss cannes-i élményeiről, ahol az Adgwa Ata című animációs kisfilmje debütált másfél héttel a Friss Húsos vetítése előtt.  00:00 - Kisházy Eszter (Utószezon) 25:28 - Konrád Zsuzsanna (Valami vad) 44:20 - Kreif Zsuzsanna (Adgwa Ata) Készítette: Varga Ferenc Zene: Hegyi Olivér Jó szórakozást az adáshoz, és ha tetszik, kérlek⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠támogasd a Filmklub podcastot a Patreonon⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠, egy dollár is nagy segítség! Ha a Patreon túl macerás, támogathatod a podcastot a PayPalon (⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠@ferencv1976⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠) vagy a Revoluton (⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠@ferenc7drh⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠) keresztül is. Nagyon köszönöm!

    Friss Hús #2 - A medve kicsit elszínészkedte a dolgot (feat. Kisházy Eszter, Konrád Zsuzsanna & Kreif Zsuzsanna)
  7. May 29

    Friss Hús #1 - Új valóságról új filmeket (feat. Deák Dániel, Nagyistók Edit, Csaplár Júlia & Kistamás Naomi)

    Most már hagyomány, hogy Cannes után nem sokkal gonzó podcastsorozattal jelentkezem Magyarország egyik legmenőbb filmfesztiváljáról, a Friss Húsról is, ahol minden évben a legszuperebb magyar és külföldi kisfilmeket vetítik le, és ami tavaly óta Oscar-kvalifikáló fesztiválként működik. A fesztiváligazgató, Deák Dani kicsit unja már ezt az Oscar-dolgot, úgyhogy vele inkább arról dumáltunk, hogy miért vízválasztó az idei fesztivál, milyen hatással lesz a kisfilmekre a rendszerváltás, illetve hogy mi olvasható ki az idei felhozatalból. Beszélgettem továbbá az illegális online kihívások világába kalauzoló Halhatatlanok rendezőjével, Nagyistók Edittel, valamint az Északi part című csodás kisfilm két alkotójával, az író-rendező Csaplár Julival és a főszereplő Kistamás Naomival, aki még egy dalt is elénekelt nekünk egy csigáról. 00:00 - Deák Dániel, fesztiváligazgató 28:11 - Nagyistók Edit (Halhatatlanok) 49:26 - Csaplár Júlia (Északi part) 1:15:38 - Kistamás Naomi (Északi part) Készítette: Varga Ferenc Zene: Hegyi Olivér Jó szórakozást az adáshoz, és ha tetszik, kérlek⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠támogasd a Filmklub podcastot a Patreonon⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠, egy dollár is nagy segítség! Ha a Patreon túl macerás, támogathatod a podcastot a PayPalon (⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠@ferencv1976⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠) vagy a Revoluton (⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠@ferenc7drh⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠) keresztül is. Nagyon köszönöm!

    Friss Hús #1 - Új valóságról új filmeket (feat. Deák Dániel, Nagyistók Edit, Csaplár Júlia & Kistamás Naomi)
  8. May 22

    Cannes #8 - A végére lett heteroszex is

    A 2026-os cannes-i gonzó podcastsorozat extrahosszú záróepizódjában beülünk még pár filmre, meghallgatjuk élőben Tilda Swintont, megvitatjuk, hogy erős volt-e ez a Cannes vagy gyenge, illetve eláruljuk, hogy szerintünk kiknek kéne kapni a díjakat, valamint levonjuk a tanulságokat az idei fesztivállal kapcsolatban. Filmek, amikről szó esik az adásban: Notre Salut (Emmanuel Marre) Orange-Flavoured Wedding (Christophe Honoré) The Man I Love (Ira Sachs) Roma Elastica (Bertrand Mandico) Uļa (Viesturs Kairišs) The End of It (Maria Martinez Bayona) The Black Ball (Javier Ambrossi and Javier Calvo) Coward (Lukas Dhont) The Dreamed Adventure (Valeska Grisebach) ⁠⁠⁠Itt tudjátok bekövetni a playlistünket⁠⁠⁠⁠⁠, amin azokat a szuper számokat gyűjtjük, amiket az idei cannes-i filmekben hallunk. Készítette: Varga Ferenc és Onozó Róbert Zene: Hegyi Olivér Fotó: Baski Sándor Jó szórakozást az adáshoz, és ha tetszik, kérlek⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠támogasd a Filmklub podcastot a Patreonon⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠, egy dollár is nagy segítség! Ha a Patreon túl macerás, támogathatod a podcastot a PayPalon (⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠@ferencv1976⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠) vagy a Revoluton (⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠@ferenc7drh⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠) keresztül is. Nagyon köszönöm!

    Cannes #8 - A végére lett heteroszex is

Trailers

About

Filmes arcokkal beszélgetünk érdekes dolgokról. https://www.patreon.com/filmklubpodcast

You Might Also Like